Ha már eljutottunk oda, hogy kiválasztottuk a megfelelő árnyékolástechnikai megoldást, akkor a következő, amit meg kell tudnunk mondani a vásárlás során, az a redőny méretek lesznek. Felettébb komolyan kell ezt venni, hiszen aligha van bosszantóbb dolog, mint amikor rossz méretet vásárolunk meg, és ez csupán a felszerelés során derül ki.
Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy mai írásunkat a redőny méretezésének fogjuk szentelni, hogy ügyfeleink és vásárlóink közül mind kevesebben szembesüljenek a fentebb vázolt kínos és bosszantó helyzettel.

Miért ennyire töretlen a redőny népszerűsége?
Webáruházunkban az árnyékolástechnikai megoldások közül a redőny örvend a legnagyobb népszerűségnek, és talán országos szinten is ezzel a típusú árnyékolóval oldják meg az otthonuk árnyékolását és hűtését az emberek. Természetesen a redőny sok más egyéb, mondhatni járulékos funkciót is ellát.
Így a zajszigetelő képessége sem utolsó, hiszen a lehúzott változat szinte teljesen képes kizárni az utca zaját. Ugyanakkor sokan preferálják azért is, mert kellő diszkréciót biztosít, ahogy megóv minket az avatatlan pillantásoktól is.
Végezetül biztonsági lépcsőként is felfogható, hiszen aligha akarnak majd betörők zörögni ezzel a változattal, így mintegy védelmi vonalként is felfogható ez a termékünk. Természetesen a legfontosabb feladata a napfény és a meleg levegő kizárása, így környezetbarát és költséghatékony módon lehet ideális klímát fenntartani az otthonokban.
Csakhogy ahhoz, hogy ezeket az előnyöket mind-mind élvezhessük, szükséges, hogy jól válasszunk mind anyagot, mind színt, de a legfontosabb mind közül, hogy a méretezés során se hibázzunk!
Mi az, amit a redőnyméretek kapcsán tudni érdemes?
IElőször is fontos, hogy olyan terméket válasszunk, amelyiknek a minősége felől biztosak lehetünk. Cégünk német gyártmányokat forgalmaz, ami egyben garanciát is jelent a minőségre. Ezt természetesen több éves garanciával vállaljuk is, hiszen tudjuk, hogy kezeink közül prémium termékek kerülnek ki.
Az egyetlen probléma, ami adódhat, az a méretezés lehet, ha ugyanis nem megfelelő méreteket kapunk, akkor hiába minden, nem lesz tökéletes az eredmény.
Mutatjuk is, hogy mire kell figyelni:
Számításba kell venni azt is, hogy a redőnynek van kerete és működtető rendszere, így ezeknek is helyet kell szorítani.
- Először is el kell dönteni, hogy milyen anyagú redőnyt szeretnénk választani, majd azt is, hogy külső vagy belső változatot tartunk-e ideálisnak. A külső tokos redőnyökről írtunk már korábban, érdemes áttanulmányozni cikkeinket is!
- Ezt követően az ablakkeretet kell mérni, hiszen a redőnynek maximálisan illeszkednie kell az ablakhoz.
- Számításba kell venni azt is, hogy a redőnynek van kerete és működtető rendszere, így ezeknek is helyet kell szorítani.
Nem kell szakértőnek lenni!
Bár manapság már mindennek utána lehet olvasni, sőt az AI megjelenésével szinte bármilyen területen kiokosíthatjuk magunkat, azért mégsem árt, ha olyan helyről vásárolunk redőnyöket, ahol szakértelemmel rendelkező munkatársak segítenek nekünk eligazodni a redőnyök rejtelmeiben.
Munkatársaink folyamatosan továbbképzésekben részesülnek, hogy mindig a legfrissebb, legnaprakészebb tudással legyenek képesek vásárlóink segítségére sietni. Éppen ezért, ha kezd elhatalmasodni rajtunk az érzés, hogy fogalmunk sincs, milyen és mekkora redőny lenne számunkra az optimális, akkor mindenképpen érdemes felvenni velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén!
Cégünk igyekszik minél alaposabban kiszolgálni a vásárlói igényeket, éppen ezért mindenkit arra biztatunk, hogy a nyílászárók vásárlása előtt keressen fel minket elérhetőségeink valamelyikén. Folyamatos továbbképzésben részesülő kollégáink egészen biztosan a legmodernebb és legideálisabb műanyag ablakot fogják ajánlani, illetve minden tájékoztatást meg fognak adni az 5+5 éves garanciánkról is!