Amikor az árnyékolástechnikai megoldások között válogatunk, az ablakokkal viszonylag könnyű dolgunk van. Ám más a helyzet az erkélyajtó árnyékolójának kiválasztása esetén, hiszen itt már más méretek és más szempontok játszanak szerepet. Ugyanakkor kifejezetten lényeges, hogy jól válasszunk, ugyanis egy helytelen döntés a mindennapjainkat keserítheti meg.
Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy mai blogbejegyzésünkben ebben a témában szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akik most állnak erkélyajtó árnyékoló vásárlása előtt. Bemutatunk néhány szempontot, amit érdemes figyelembe venni a döntés meghozatala során, valamint adunk még egy tuti tippet is, ha a teljes komfort a célunk.

Mire érdemes odafigyelni az erkélyajtó árnyékoló vásárlása során?
Mivel a kínálatunkban fellelhető árnyékolástechnikai megoldások igencsak változatosak, ezért egészen biztosan mindenki meg fogja találni az igényeihez, elvárásáihoz és lehetőségeihez legjobban illő erkélyajtó árnyékolót megtalálja.
Az elsődleges szempont mindig az anyagválasztás legyen. Ha kültérre szánjuk az árnyékolót, akkor olyan anyagot válasszunk, ami hatékonyan veszi fel a küzdelmet az UV-sugarakkal szemben, illetve jó, ha az időjárás viszontagságaival is képes hosszú távon megbirkózni. Kültér esetében a műanyag és az alumínium a járható út, mindkettő kapható a kínálatunkban.
Szintén fontos a méretezés, itt jobb, ha többször is megmérjük, semmint hogy rossz méretet vásároljunk. Végezetül lényeges szempont, hogy mennyire szeretnénk sötétet, ha csak árnyékolni akarunk, akkor inkább a roletta lesz a jó megoldás. A redőny a teljes sötétséget biztosítja, bár már kaphatóak állítható lamellás változatok is, ott mi magunk tudjuk szabályozni a beáramló fény mennyiségét.
Ha igazi komfortot szeretnénk, akkor a szúnyogháló se maradjon le!
Amikor végre új nyílászáróink vannak, és velük együtt megérkeznek az árnyékolók is, szinte maradéktalan az öröm! Végre jól szigetelnek az ablakok, esztétikus és kiválóan árnyékol vagy sötétít a roló, roletta vagy épp a zsalúzia, de valami mégis hiányzik.
Korábbi blogbejegyzésünkben részletesen írtunk az erkély- vagy teraszajtókra illő szúnyoghálókról, érdemes elolvasni, mert bizony a nyári hónapokban kiváló szolgálatot tehet ez a kiegészítő termékünk.
Mert hiába kellemes a hőmérséklet a szobában, ha azt a szúnyogok, legyek és egyéb repülő csodák is velünk együtt élvezik. Ezért aztán erősen javasoljuk, hogy az árnyékolóval egyszerre szerezzük be a célnak és helynek megfelelő szúnyoghálót is, hogy minden körülmények között zavartalan legyen az otthoni pihenésünk vagy tevékenykedésünk.
Ezen nem szabad spórolni!
Tudjuk, hogy szinte minden témában felmerül ez a végletekig elcsépelt mondás, ugyanakkor nem véletlen: valóban így van. Az erkélyajtó árnyékoló, meg úgy általában minden árnyékoló hosszú távú befektetés, elvégre nem vásárolunk évente vagy kétévente új árnyékolókat.
Éppen ezért nem árt odafigyelni, hogy honnan és milyen terméket veszünk meg, hiszen egyrészt nem olcsó mulatság, másrészt nem rövid távra szól. Ugyanakkor mindenképpen megtérülő befektetésként érdemes tekinteni rá, hiszen nem pusztán a komfortérzetünket emeli, hanem az otthonunk értékét is. Így a jövőben akár még előnyt is tudunk kovácsolni magunknak abból, hogy kényelmes, bogármentes, árnyékolható otthont teremtettünk magunknak.
Ha úgy érzi, lenne még mit fejleszteni az otthonán akár nyílászárók, árnyékolók vagy szúnyoghálók tekintetében, akár specifikusan erkélyajtó árnyékolót illetően, akkor kérje személyre szóló ajánlatunkat!